A Fórum
Delivery time: 2 - 3 business days
Quantity:
    
                
            HUF 3,390        
            
            Description
"Ez a közel négyszáz oldalas kézirat a keserűség jegyében született. Für Lajossal gyakran találkoztunk, nemcsak az MDF-szervezők közös tanácskozásain, hanem egy pohár bor mellett az Aradi utcai Abasári Borozóban, később a Damjanich utcai Piroska vendéglőben. Külön kis "fórumaink" voltak ezek, politikai helyzetértékelők, tennivalóink számbavételére is alkalmasak. Gyérítette ezeket a találkozásokat előbb természetesen Für Lajos kinevezése honvédelmi miniszterré, azután a betegség. Amikor utoljára beszéltünk telefonon, még dolgozott ezen a visszaemlékezésen, a Magyar Demokrata Fórum történetén. Talán közelített már a befejezéshez, ahhoz az utolsó mondathoz, amely félbemaradt, mert az egyre súlyosbodó betegség nem engedte befejezni" - emlékezik vissza Bíró Zoltán a kötethez írt előszavában. Így folytatja: "Nagy és keserves munkát végzett, amikor szinte óráról órára végigjárta azt az utat gondolatban, amelyet végigjárt valójában személyesen is az MDF születésétől, pontosabban a tervezésétől a megvalósulásáig, a demokratikus választásoktól a kormányalakításig és onnan a dicstelen széthullásig. Történész volt, a szakmabeliek között is mindenkor a lehető legnagyobb pontosságra, az állítások dokumentálására törekvő. Ez ennek a visszaemlékezésnek az egyik legnagyobb értéke."
                                    | publisher | Cairo For Rent | 
|---|---|
| writer | Für Lajos | 
| scope | 343 | 
| volume unit | oldal | 
| ISBN | 9789635141388 | 
| year of publication | 2022 | 
| binding | threaded, hardcover | 
Sign up for our newsletter and be the first to know!
A Zamnia hírlevélre való feliratkozással megerősítem, hogy betöltöttem a 16. életévemet.