Anger and shame, sadness and pride

A tíz évvel ezelőtt megjelent Gondban a bohóc c. kötet azt a Michniket mutatta be a magyar olvasónak, aki a totalitarizmus évtizedeiben elszántan harcolt a pártállam politikai és kulturális monopóliumának megtörésén, s aki harmincnégy esztendős korában, a Szolidaritás megalakulásakor úgy érezte, hazájában végre kisütött a nap. A lengyel forradalom azonban, amelynek szerzőnk, fáradhatatlanul munkálkodva az értelmiség és a munkásság történelmi szövetségén, aktív előfutára volt, nem győzött könnyen. Ám Michnik, e vérbeli politikai esszéista a kilencvenes évektől gyökeresen átalakuló világban ugyanúgy tisztában volt a leírt szó súlyával, mint a hadiállapot hónapjaiban. Írt és írt, pontosabban olvasott és írt minden élethelyzetben, börtönben, internáló táborban, szanatóriumban,a lapszerkesztés napi robotja közben vagy erővel kiszakítva magát az értekezletek és konferenciák végtelen láncolatából. Ezt az esszéírót mutatja be a jelen kötet, melynek szerzője számot vetve Václav Havel, Andrzej Wajda, Tomas Venclova, Galina Sztarovojtova és mások életútjának politikai és erkölcsi tanulságaival, nem fél birokra kelni az új idők új szörnyeivel, szembenézni az új kor új kihívásaival. Mit kezdhet az egykori ellenállás „állhatatos hercege” a demokrácia kulisszái közt, ahol elsősorban a kompromisszumok nyelvét és természetét kell érteni? Mire tanítja a „megtért disszidenst” a történelem, amikor „a többség elveti az erényt”? Mit sugall ma az egykori tapasztalat, miszerint „a legrosszabb világban, elnyomásban és megaláztatásban is lehet úgy élni, hogy az ember ne tagadja meg az értékeket”, csak „némi fantázia és következetesség kell hozzá”, meg „egy kis bátorság”. Az a Michnik szól itt hozzánk, akinek a politikai cselekvés és állásfoglalás mindig erkölcsi kérdés volt, s aki ma különös hangsúllyal veti fel, hogy „milyen Európát szeretnénk?” Pályi András